ZÖLDLIGET GIMNÁZIUM

Zöldliget Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskola és Gimnázium 2481Velence, Kis u 1. OM: 201733

Naptár

OKTV 2025/2026.

2025.12.02.

Tóthné Benkő Mónika

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) Magyarországon az egyik legnagyobb presztízsű tanulmányi megmérettetés, amely évről évre komoly kihívás elé állítja a legtehetségesebb középiskolásokat. A verseny magas szintű szakmai elvárásai, összetett feladatai és erős országos mezőnye miatt már az első forduló is komoly teljesítményt követel. A hosszú, összetett feladatsorok megoldása igazi kihívás, amelyhez fegyelemre, kitartásra és folyamatos koncentrációra van szükség, nemcsak tudást, hanem komoly lelki és szellemi állóképességet is kíván.

A biológia OKTV első fordulóján egy kiemelkedően tehetséges tanulónk vett részt. Nagy büszkeségünkre Lingsch Lola Magdolna (12.a) elérte az Oktatási Hivatal által meghatározott ponthatárt és így tovább tudtuk küldeni versenydolgozatát. Az angol nyelv II. kategóriában 41 diákunk versenyzett és 6 tanulónk jutott tovább a következő fordulóba, ami kiemelkedően szép eredmény ebben az országos összehasonlításban is rendkívül erős mezőnyben. A továbbjutók: Bálint Annamária (11.a), Kovács Enikő (12.a), Krapfel Boldizsár (11.a), Lingsch Lola Magdolna (12.a), Ötvös Luca (11.a), Sarbak Luca (12.a).
A továbbjutóknak szívből gratulálunk, és sok sikert kívánunk a következő fordulóhoz!

 

A kategória további bejegyzései

Helyesírási verseny

Kőhalmi Sarolta 10.a osztály

Kőhalmi Sarolta, 10.a osztályos tanulónk 7. helyezést ért el az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny 2. fordulójában. Eredményéhez szeretettel gratulálunk!   „Már második alkalommal indultam az Implom József Középiskolai...

Tovább I

A Lámpa fénye

Bálint Annamária 11.a

Augusztus végén írtam meg „A Lámpa fénye” című novellámat, amelyet neveztem az Irodalmi Rádió által meghirdetett „Novellák 2025” online pályázatra. A versenynek nem volt megadott témája, így szabadon írhatott mindenki arról, ami...

Tovább I

Emberkereskedelem – social media projekt

Bátor-Unger Emese és Kiss Heléna 10.a

Social Media Immár harmadik éve a tizedik évfolyamon social media témában kerül megvalósításra egy kutató - felmérő munkát is magába foglaló projekt. Célja, a korosztály érzékenyítése a szociális média tudatos használata iránt, előnyei és...

Tovább I